Nem beszélek magamról, sőt nem is fedem fel magamat akárkinek, hisz minek? A múltam elcseszett szál, az életem maga volt akkoriban a pokol, és én magam voltam a végzetem megírója. Felróhatnám mindannyiszor, mely életet éltem, s hova is sodort a sors maga, de a múlt nem visszahozható, és egyaránt nem megváltoztatható, míg egykor az egyik klánt erősítettem, addig mára egy másikhoz vagyok szegődve. Mindkettőnél teljesen más jellemem mutatkozott meg, mindkettő másmilyen létemet övez, és én magam döntöttem végül úgy, hogy előre hozva tán enyhíttek a terhem súlyán, mely mint rablánc kötözött le, mely mint átok sújtott le rám, és mely mint vétek nyomja a lelkemet, ezért is szakad az apró darabkákra; milliónyi foszlány szálra. A világ, amelyben élünk kegyetlen; harc folyik a hatalomért, a túlélésért, átkozni kell minden életet, s mi vámpírok vagyunk a szörnyetegek. Hatalom éhesen, halhatatlanságra vágyva, vagy csak úgy előre törve vágyik egy-egy személy egyre feljebb a maga ranglétráján. Árulók, csalók, hazudozok, hűtlenek, és kegyetlenek.. Ez a Föld már annyi átkot kapott, s oly sok mindent elviselt magán, mégis azt kell mondjam, hogy ennek nincs vége, hisz maga a háború még csak most kezdődött el. Véres csata várható, melyben annyi lélek elveszett lesz, és a halottak száma is az egeket verővé válik majdan. Mindez engem nem éltet, nem foglalkoztat, és azt kell mondjam teljesen hidegen is hagy!
Lélegzetvételeim száma hasztalan, szívverésem már oly régóta nincs, az ereimben lüktető vér nem az enyém, hanem másoké, és nem tudhatom már azt a magaménak, mint egykoron emberként. Halhatatlanságot kaptam, erőt, és hatalmat az emberek felett, de mindez mellett átkot szabtak rám. A nappalt nem élvezhettem, hisz az éjszaka rabja lettem, vágyaimat nem kontrollálhatom, hisz minduntalan a vérre vágyom. Amit elviselek, amit magamon cipelek, amit hordozok az már egyszerűen maga a kínkeserves múlt. Ha tehetném eldobnám a létemet, mely övez, de nem, hisz ennél én erősebb vagyok, mintsem a pokolba lökjem a lelkemet. Ha ez eddig kibírtam, akkor aztán is kibírom, mert erős vagyok, és az is maradok! Na de hát elég eme szavakból, és ezen körül írásból, hisz előrébb nem viszek mit sem, és meg sem változtatok semmit sem, csak leírom a tényeket, de mindhiába, ha közben önmagamról egy múltbeli történetet sem vázolok fel, vagy tán nem is kellene? Nem tudom mi a helyes; mesélni, vagy nem mesélni? Leírni, vagy tán mégsem?

Egy olyan családba születtem, mely a kegyetlenebbnél is kegyetlenebbül bánt velem, és én hamar megtanultam egészen kiskoromtól kezdve azt, hogy csak, akkor juthatok előrébb, ha alkalmazkodom ezen élethez. Csaló lettem, hazug, és áruló. Lepártoltam az emberek mellett, és adtam nekik a segítőkészt, vagy csak simán üzletet kötöttem, de a rám eső részt sohasem tartottam be, inkább sunyi módon tovább álltam, és napvilágot láttam. Bejártam egészen fiatalon rengeteg helyet, és egyaránt várost, de sohasem értettem, hogy ennek mi értelmét látom. Végül ezen kalandom során megöltem az első emberi áldozatom, amely egy egész életen át meghatározó értékkel bírt a lelkemen, s mely a mind mai napig a lelkemen szárad, és el nem tűnve nyomja rám a tehert, melybe majd beleveszek;

-Azt hittem a mai nap minden egészen különlegesebb lesz, de tévednem kell, hisz minden ugyanolyan, mint a minap.-Jegyzi meg Slade, ahogy végül konokul elmosolyodik, és majdan nevetésben tör ki.-Áh, de hogy is.. most minden egészen másabb, hisz vannak nők.-Mutat körbe az ujjával, én pedig önakaratomon kívül is elmosolyodom.
-Ne aggódj az élet, amely kint van szörnyű.. inkább ezt élvezzük; az alkoholt, és a szép napot.-Szól oda hirtelen egy másik résztvevő.
-Oh ugyan már, fiúk!-Iszom meg az italt, amikor is egy idegen közelebb jön hozzám, és a fülembe suttogja, hogy; "ideje menni".-Most ha megbocsátotok.. vár egy kis feladat.-Teszek úgy, mintha egy nővel mennék el, de közben nem. Az idegent kezdem követni, aki egészen hátra vezet, majdan egy kést szegez a torkomnak, és egyúttal egy másik személy ugyanolyan eszközt ad a kezembe.-Most meg.. ez minek?-Teszem fel a kérdést, amikor egy foglyot vezetnek elém. Élesen hallom a fülemben a parancsot, miszerint öljem meg.-Nem vagyok gyilkos..-Szorosabban fogja a kést a torkomnak, én pedig végül jelzek a kezemmel, hogy nem kell; megteszem. Egy laza mozdulatsor kíséretében kötöttem ki a fogoly előtt, amint az ismeretlen elengedett, majd egy sima mozdulattal szíven szúrtam az áldozatomat, aki általam esett holtan össze; pontosan a lábaim elé.

Ezen történések után vámpírrá váltam, s nem is véletlenül. Valakinek megtetszett az, hogy egy gyilkos vagyok, vagy tán az, hogy ilyen jellemem van. A későbbiekben társultam a Neutram klánba, mert a vérszomjamat nem tudtam uralni, sőt igazából nem is akartam, hisz úgy gondoltam minek. Ezen időszakomat; tombolás, és a vér jellemzi, ölések, és kegyetlenségek, sőt már-már a játékosságok. Végezetül megváltoztam, és csatlakoztam a Dinari klánba, mely megtanította uralni a vágyam, és melybe ma már a Vezető; Demetrius uralkodónk jobb keze vagyok. Hűséget fogadtam neki, és egyben mélységesen tisztelem, azért amit megtesz értünk; a klánért. Úgy érzem innen már sehová sem kell mennem, viszont néha a vér még hívogat magához, mintha azt akarná, hogy hozzá legyek láncolva, pedig ennek nem kellene így lennie. A vezér mellett állok, és számíthat rám bármikor, hisz az egykori énem már nincs hatással senkire sem. Hűség, becsület, segítőkészség.. ez jellemez, mely barátomhoz, és egyben a vezetőmhöz köt.