A jók a Mennybe, míg a rosszak a pokolra jutnak, tanították mindig is a halandók a gyermekeiknek. Viszont a világ koránt sem fekete vagy fehér. Olyan erők léteznek, melyekről a közönséges emberek semmit sem tudnak. Úgy vélem én is ilyesmi lennék. Angyalnak teremtett Isten, életet, szárnyakat és képességet adott, amiért az idők végezetéig hálás leszek neki. Mindezek mellé adott egy ajándékot, ami egy igazi átok is lehet, amelytől lehetsz végtelenül boldog, de ez egyben romlásba is viheti a lelked: lehetővé tette, hogy érezzek. Érzelmek. Olyan egyszerűen hangzik, mégsem tudtam velük soha igazán bánni. Az idők kezdete után büszkén sétáltam a Menny többi oda tartozó teremtménye között. Szerettem élni, sosem csábultam el, és éreztem töretlen hitem Isten felé. Szerettem mosolyogni, szerettem az embereket és az életet. Egészen mindaddig, míg egy véletlen során meg nem ismertem Őt. Egyszerű ember, talán még annál is egyszerűbb, mint amilyennek látszott, mégis többet jelentett nekem, mint bármi más addigi életem során. Nem szabadott volna egy halandóba beleszeretnem, ennek ellenére én még csak meg sem próbáltam ez ellen küzdeni. Angyal voltam, akit maga Isten teremtése hívott életre, az emberekhez képest felsőbb rendű és nemes. Ő mégsem viszonozta soha azt, amit iránta éreztem. Egy halandó nő ejtette rabul az ő szívét. Esélyt nem adván nekem többre, mint egyszerű barátság, végül összetörte a szívem, én pedig úgy éreztem a világ, amit eddig szerettem, ellenem fordult, és fel akar emészteni. Azon a napon, azon az átkozott napon, én visszafordultam és szembe kerültem a világgal, fel adtam mindent, amit addig vallottam, és elhatároztam, sosem fog még egyszer előfordulni, hogy nekem valaki fájdalmat okoz. Én leszek az, aki bánt másokat, aki visszafizeti a világnak mindazt, amit velem tett. Mára ez lettem én, egy tékozló angyal, akinek, ha megjelenik, csak egy törékeny testbe, hosszú barna haj alá és szürke szemek mögé bújt nőt láthatsz, akinek a mosolya már nem olyan, mint azelőtt. Kemény jellem az enyém, de ennek ellenére érzek, az összetör szívem darabjaival szeretek tovább vagy gyűlölök, ha kell. Nem vagyok túl bőbeszédű, de lehet szerencsés napod. Sosem tudhatod, vajon igazat szólok-e avagy sem. Tudom magamról, hogy több vagyok a legtöbb angyalnál, én különlegesnek teremtettem. Isten óvjon tőlem!