Még a vak is láthatta volna, hogy, hogy a leányzó megpróbált elcsábítani, vagyis inkább könnyű flörtölésbe kezdeni, ami nem sikerült volna, ha nem hagytam volna magamat, azaz, nem mentem volna bele. De benne voltam, a kíváncsiság hajtott, kíváncsiság a succubusok iránt.
- Azt mondod, hinnem kellett volna nekik? – mosoly játszott az arcomon, ahogy az arcát tanulmányoztam. – Na, nem baj. Ha nekik nem is, neked most elhiszem.
Nem nehéz arról beszélni mennyire érzem jól magam a többi agyaras társaságában, mert a válasz pokoli egyszerű: nem nagyon. Sosem ápoltam velük baráti viszonyt és nem i igen terveztem, hogy majd valamikor fogok. Persze lehet, hogy az én hibám, hogy egyszerűen csak jobban kedvelem a magányt. Végtére is, csak a hold és a csillagok az én barátaim. Ők az egyetlenek és az igaziak. Oké, ez nem teljesen volt így igaz, mert egyetlen egy vámpír akadt, aki egyszerre töltött be több szerepet az életemben, aki egy biztos pont volt a számomra, de erről most nem kívánnék több szót ejteni.
- Tippelj. Szerinted melyik klánt tudhatom az otthonomnak? – Kíváncsi voltam, hogy vajon mennyire látszik rajtunk vámpírokon, s legfőbbképpen rajtam, hogy melyik klánhoz tartozunk. Tudni akartam, hogy vajon egyszerű-e rólunk megállapítani, vagy azért okozott-e némi fejtörést a külsősöknek. Ezért is szerettem volna, ha ő mondja meg, hogy szerinte melyikhez tartozhatok. Néha még én magam sem tudom. Voltak napok az életemben, amikor szerettem volna, ha a máik klánban ébredek, illetve nem csak egy olyan helyzet fordult elő, mikor szerettem volna a másik klán nevét mondani, mikor feltették nekem ugyan ezt a kérdést. Hogy most melyik nevet mondtam volna szívesebben? Nem tudom.
- Ó, értelek… - Néztem fel rá mindent tudóan. – Nem szeretnéd, ha bárki megtudná, hogy itt vagy. Ne aggódj, tőlem ugyan senki sem tudja meg és, ha nem szeretnéd, nem is kell erről többet beszélnünk. Akkor inkább azt mond meg nekem; Mióta vagy egyedül? – Mosolyogtam rá kedvesen, miközben újból beleittam az italba, ezúttal teljesen kiürítve a poharat. Most nem törődtem vele, hogy az ital mit művelt a torkommal, nem akartam az égető érzéssel foglalkozni, ami valahogy minden kor után egyre inkább enyhébbé változott. Ha így haladok, pár perc múlva talán nem is fogom ezt érezni.

Hát igen, a kis succubus gyorsan kapcsolt és már küldte is a labdát, amit mosolyogva kaptam el és készítettem elő, az újabb visszadobásra. Meg kell hagyni, azt a két medencét én is igényelném egy ilyen csodás palotába, plusz még néhány kihagyhatatlan dolgot.
- Pluszba csapjon hozzá még egy jacuzzit és egy vízágyat is. – küldtem neki vissza azt a bizonyos labdát egy elbűvölő mosoly keretében. Nem is tudom miért, de szimpatikusnak tűnt a csaj. Legalább is az, hogy vette a lapot és beszállt ebbe a kis szórakozásba, egy jó pontot jelentett nálam. Sosem gondoltam volna, hogy majd pont egy olyannal, mint ő, fogok csevegésbe kezdeni. Eddig valahogy úgy voltam vele, hogy nem szeretnék ilyenekkel szóba elegyedni, mert kitudja, hogy milyen vége lett volna? Most azonban, ő normálisnak tűnt, nem pedig egy kiéhezett riherongynak. Szóval…miért is ne beszélgethetnék vele? Semmi akadályát nem láttam, nem volt semmi, amiért ez ne tűnt volna jó ötletnek. Még az sem zavart benne, hogy akár rajtam is tesztelhette volna a képességét.
- Örvendek, Jenny. – szélesedett ki korábbi mosolyom, ahogy őt figyeltem. Pillantásom csupán két pillanatra kaptam le róla, míg a pultosra néztem és intettem neki, a következő adag piáért. Az pedig, mint valami engedelmes kiskutyus, már hozta is az ismerős Jack Daniel's üveget és teletöltötte a poharamat. Hálás pillantással és egy elragadó mosollyal díjaztam a pasas igyekezetét, eztán visszafordultam a succubus, Jenny felé.
- Néhányszor, de sosem hittem nekik. – feleltem kissé talán incselkedve. Nos, ezzel magamat is megleptem, de láttam, amit láttam az ő szemében. Jól ismertem már ezt a bizonyos pillantást. Ez félreérthetetlen, összekeverhetetlen volt.  Az a csillogás a szemében, felért egy keringőzésre hívással. S ki vagyok én, hogy véget vessek egy ilyen bizarr, s még is érdekesnek tűnő játéknak? Egyáltalán miért akartam volna neki véget vetni? Ez most valami új volt, én pedig szerettem az új dolgokat.
- Nem igazán vagyok oda a többi fogas szörny társaságáért. Jobban szeretek egyedül kóborolni az éjszakában, hátha belebotlom valami kihagyhatatlan kalandba. – sejtelmes voltam, ajkaimat is sejtelmes, s még is sokat mondó mosolyra húztam. Szemeimben ott lobogott életem tüze, a kihívás és játékosság édes, kalandos egyvelegével.
Ujjaimat poharam köré fontam, s számhoz emeltem azt, hogy pár kortyot leerőltessek torkomon. Akár csak az előbb, most is végig égette a torkomat és kedvem lett volna vízért, vagy is inkább vérért kiáltani, de ezt fel kellett áldoznom, mert nem akartam ilyen butaság miatt véget vetni a beszélgetésnek. Különben is remek társaságnak bizonyult, ugyan kacér volt, de ez még belefért.
- Veled mi van? Hogy-hogy egyedül vagy itt? – érdeklődtem, s hogy kihangsúlyozzam kíváncsiságomat, megemeltem szépen ívelt szemöldököm is, a jobb hatás végett.

Nem tudtam nem észrevenni. Mikor belépett azon az ajtón, mindent tekintet rászegeződött. Én nem néztem rá, legalább is, nem azonnal és egyáltalán nem feltűnően. A szemem sarkából láttam közeledtét és figyeltem, ahogy a sok, nyálcsorgató idióta végig őt stíröli. Szánalmas és roppant együgyű az összes, ki csak szemét erre a nőre tapasztotta. Bár, nem igazán tehettek róla. Ötszáz évem alatt, nem először láttam succubust, aki ilyen hatást ért el egy-egy környezetben. Engem ez valahogy még sem tudott érdekelni, sosem érdekelt. Talán azért, mert tudtam, amit tudtam. Volt pár évszázadom, hogy kiokosítsam magam a többi lény képességeiről, természetéről és táplálkozásáról. Tudtam, hogy mire képes egy ilyen, mint ez a nő, s ha ez a tudás sem lett volna elég, most láttam is. Láttam, ahogy a pultos szinte már kocsányosan meresztette rá a szemét és egyetlen érintése hatására, bárgyún vigyorogva el is fogadta, hogy ez a nő ma biztosan nem fog fizetni.
Óvatosan megráztam a fejem, és nem bírtam, ki, hogy ne vigyorogjak a jeleneten. Talán még egy csöppet fel is kuncogtam. De hé! Hiszen ez eléggé mókás volt és valahol elragadó is egyben.
- Azt hiszem, ezek után csak egy mosolyodba kerül és még egy kacsalábakon forgó palotát is be fog szerezni neked. – Fordultam a lány felé, hogy biztosan megértse, hogy hozzá beszéltem. Ajkaimat mindent tudó mosolyra húztam, szemeimben ott csücsült a kisördög, aki játszani hívta a succubust.
- Vivian. – mutatkoztam be neki, ahogy immár teljes törzsemmel felé fordultam, bal könyökömmel megtámasztva a pulton, fejemet pedig a kezemen. Így néztem fel a lányra, aki jól láthatóan remekül szórakozott az ingyen piával és azzal, hogy bizony még mindig minden szem lopva őt figyelte. Én ugyan nem nagyon értettem mire ez a felhajtás a succubusok körül, de egy szót sem szóltam róla. Igen, igaz, gyönyörűek voltak, és bárki megirigyelte volna a mesés külsejüket, ez mit sem változtat azon a tényen, hogy ettől függetlenül még nem kéne nyálat csorgatni utánuk, legalább is nem tömegesen. Persze, meglehet, hogy ezt csak én látom így, talán mert még nem tapasztaltam saját bőrömön, milyen az, ha hatalmába kerít ezeknek a lényeknek a „bűvereje”. De akármennyire is érdekelne, milyen lehet, inkább nem próbálnám ki. Szeretem, hogy magam uralom a saját tudatom.

Sötét, csillagos este volt. Milliónyi fénylő pont világította be az égi palettát, a hold ezüstös fénnyel ölelte körbe be a várost. A város éjszakai élete még csak most kezdett éledezni, emberek tucatjai árasztották el az utcákat, lökdösődve, vagy éppen nyugodtan törve a céljuk felé. Én is a tömegben voltam. Sodródtam velük, megfigyeltem, hogy merrefelé mennek, vagy éppen mit csinálnak. Utcalámpák világították meg előttünk az utat, színes lámpások százai ontották magukból a világosságot a francia negyed macskaköves utcáin. Nyüzsgés volt, néhány helyről pedig kihallatszott a zene. Hallottam az emberek hangját, tisztán és érhetően kivettem néhány beszélgetést a sok közül. A mellettem elvonulók nagy részének, még csalóka szívdobbanásaira is felfigyeltem. Tökéletes volt a terep és az idő ahhoz, hogy könnyedén becserkészhessek valakit és észrevétlenül egy sikátorba csaljam. Nem is é lettem volna, ha ez a lehetőség nem fordul meg a fejemben. Igazán kár lett volna kihagyni egy ilyen nagyszerű alkalmat, ezért is voltam egy kissé elszontyolodva, amiért ez most nem jöhetett össze. Ma nem, ma már többet nem csinálom, elég volt a vérből.
Ütemesen koppant magassarkúm a macskaköveken, ahogy a tömeggel haladva egyre közelebb sodródtam úti célom felé. Bármily’ furcsa, ma azon kívül, hogy inni akartam pár pohárkával, abszolúte semmi mást nem terveztem. Talán majd csak lerogyok a pihe-puha ágyikómba és úgy maradok reggelig. Most viszont, maximum egy bárszékre rogyok le és rendelek egy-két kört.
Befurakodva néhány ember mellett a pub ajtaján, pont így is tettem. Ledobtam magam az első szabad székre és széles mosolyomat magamra öltve intettem is a csaposnak az első adagért.
- Jack Daniel’s – Villantottam meg legbájosabb mosolyomat a pult mögött álldogáló, szőrös majomra. Figyeltem, ahogy kitölti az italt majd egy bólintással nyugtáztam az átnyújtott poharat. Egy ideig csak néztem a pohárban lévő alkoholt, lötyögtettem, illetve körmeimet kocogtattam a poháron. Aztán egy hajtársa lehúztam az egészet. Grimaszba rándult az arcom, az italt végig égette torkomat. Kicsit talán erősen ejtettem vissza a poharat a pultra, bár ezt is csak a pultos szúrós tekintetéből vettem ki. Körbepillantottam a helyen, megnéztem magamnak a jelenlévő arcokat. Érdekes, hogy ebben az időpontban milyen szerzetek fordultak meg itt. Fiatalok, középkorúak és idősebbek egyaránt. Folyt a csiripelés, mindenki beszélgetett valakivel. Aki meg nem, nos… az olyan volt, mint én. Magában ült a pultnál, asztalnál és csak ivott. Ilyen személyből is csak egy volt egyelőre ezen a helyen; én.