Szűnni nem akaró sírás, fájdalom és bú tölti ki a teret, amikor hallom az Őrizendő alanyomat is szenvedni, a maga bánatát, könnyek között énekli meg és már-már az egészre én is neki vetemednék, de nem tehetem.. Még is érzem.. Hát ilyen, amikor megtapasztaljuk az emberségünket, amit Egyiptomban is átélhettem, miközben hol megvédtem, hol elítéltem a nővéremet! Rengeteg érzelem suhant át rajtam és én nem is akartam még, csak észrevenni sem! Nem gondoltam rájuk, nem törődtem velük, nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget nekik, természetesnek vettem, vagy csak elnyomtam volna!? Magam sem tudom, de most az arcomra csap.. Keserű az érzet, hogy magam sem tudok uralkodni rajtuk, s már értem, hogy miért oly nagy feladat Őrzőnek lejönni erre a világra! Meg kell küzdeni ezekkel a dolgokkal és bizton állíthatom, hogy nagyon is nehéz! Ezekhez nem elég csak erősnek lenni, ezekre fel kell készülni! Amíg nem jártam itt, amíg nem történt meg, ami megesett, addig eszembe sem jutott ezeken merengeni, nem csattant rám így, nem vitt el magával ennyire, mint most.. De ott volt, mindaz, amitől mindidáig féltem! Olyanná váltam volna mint, amilyenek Ők!? Az emberek!? Azt kétlem.. de most még is bizonyos, hogy minden tulajdonságot rövid időn belül átélek és mindegyikről ismeretet is szerzek! Ennyi mindent sosem kaptam meg egyszerre, ott fent legalábbis nem volt rá alkalmam, de ahogy leértem ide, elárasztott, elsodort magával a hullám és most sem enged.. Le kell küzdenem, ugyan is ennyire nyílvánosan nem sirathatom a velem történteket, egyrészt mert túl feltűnő lenne, a végén még rájönne ez a parányi, gyenge lény, hogy angyalok igen is léteznek és fent is észrevennék és jól helyre tennének.. most pedig nincs rá szükségem! Sem a lenéző angyali pillantásokra, sem az óvó, kioktató, "Én megmondtam" - Isten által megtartott beszédre, úgy, hogy mindeközben itt van nekem dolgom lent, a Földön, amelyet meg kell értenem, mielőtt túlságosan késő lenne! Segítenem kell a nővéremen, de ez az átkozott, gyötrő érzelem nem akar elmúlni, tovább marcangolja a lelkemet.. Mihez kezdjek?! Nem veszhetek el, tovább kell mennem, küzdenem! De az érzelmek elvakítanak, elszorul a szívem, hogy ennyire gyenge vagyok és legyűrnek, nincs erőm fel venni velük a harcot, nincs bennem tartás, hogy legyűrjem őket.. Totális csődtömeg lettem, elbuktam és bizonyítani sem tudtam amit akartam.. De még is, mindeközben rájöttem valamire, amiről néhány perccel ezelőtt még csak gondolatban vélekedtem.. Nem Heraph lett gonosz, hanem a férfi, aki elvette az eszét, megkísértette Őt az Ördög maga, Lucifer! Mint Ádámot és Évát, velük is ez lett, csak, hogy Heraph angyal volt, tisztelet övezte, a fényességben élt, nem evett a tiltott gyümölcsből, nem szállt szembe Istennel és nem nemzett gyermekeket sem! A világ, az idők kezdetétől hordozott bűn vette célkeresztbe és taszította a semmibe, a sötétbe! Vallomásra fogok bírni minden bukott angyalt, mondják el Istennek miféle hatalma lett Lucifernek, miféle rágalommal, jogtalan bűnhődéssel övezte a nővéremet! Tisztább a lelke, mint bármely más letaszítottnak, én jól tudom, hiszen a húga vagyok! Ki ismerhetné jobban Őt, ha nem én magam!? Lucifert kell eltávolítani és a tetteit, ki kell írtani a csírákat amiket az emberiség szívébe vetett, ami pusztulást hoz az angyali seregekre is, és akkor Isten megláthatja, hogy az Ő jósága, a képe, melyekre teremtette az embereket, igazán sosem veszett el, még most is ott lakozik mindben, várva, hogy előhívják őket, hogy fény vegye körül a sötétség után a lelküket! Szunnyadnak a mélyben, az Új napra, a Segítségre várakoznak! De hiába, ha nem most cselekedünk érte.. Most kell fellépni és én pontosan ezt fogom tenni! Megváltom őket, szembe megyek akár Luciferrel is, csak, hogy visszakapjam a nővéremet! Nem ezt érdemli, neki velem kellene lennie! Fent a magasságban, fényességben, abban a szeretetben, amit most is közvetítek felé, amit megakarok adni neki, még, ha úgy is hiszi, nem érdemli meg! Várakozom rá, akarom, hogy itt legyen, és ezt nem is cáfolva, kiejtem a nevét, szólítom, kérlelem - Heraph, testvérem! Gyere elő, könyörgöm neked!- nézek körbe, fel és le, de nem történik semmi se.. de akkor, még is valami elvonta a figyelmem, egy óvatos fuvallat, egy kéz érintése, majd a jól ismert hang felcsendülése lepett meg és szememben azonnal elapadtak, de még utoljára megcsillantak a könnyek, aztán tértem észhez, hogy meghallgatta imámat az ég, és a nővérem, gyorsan fordultam meg és szembe találtam magam vele - Heraph, nővérem! Az ég szerelmére, miért mentél el, mond?! Gyere vissza velem, segíteni fogok neked, kérlek! Szükségem van rád! Könyörgöm neked! Az életem nélküled egy sötét verem! Nem a te hibád volt, Te jó vagy, ott a helyed! Be fogom bizonyítani, kérlek engedd meg! - néztem a szemébe kétségbeesetten, aztán átöleltem jó szorosan, puszit nyomva az arcára, lassan újra patakokban kezdett hullani alá a könnyem.. - De ez már nem a szenvedés miatt, ez már a viszontlátás, a szeretet, a boldog megkönnyebbülés gyöngyszemei, amiket azért folyatok, mert megbizonyosodhattam róla, nincs semmi baja, még életben van és itt van velem, figyel engem! Én pedig ígéretet tettem, teljesíteni fogom vele szemben! Visszaszerzem! Isten engem úgy segéljen! -

you're losing your memory now

Where have you gone?

MIHRIMAH AND HERAPH

Hazudnék, ha azt mondanám, sosem gondoltam bele, milyen lehet embernek lenni. Miben rejlik az emberek, a halandó emberek különlegessége. Talán ez lesz életem, oly végeláthatatlan életem nagy kérdése. Voltak gondolatok, emlékek, érzések, amiket a világért sem idéztem volna fel. Legyen az a csodálatos zöld szempár, az a kellemes hang, az az illat, amit, ha megéreztem akár csak egy pillanatra is, mintha csak ezernyi lepke csapkodott volna a gyomromban. Az a tekintet, amitől olyan kifejezhetetlen módon zavarba jöttem. A pillanatok, mikor is annyira ragyogóan mosolygott rám, hogy elhittem, az egész világ, ha létezik is, az mind az enyém, hogy teremtetett olyan, hogy földöntúli boldogság. Csodálatosabbat el sem tudtam volna képzelni, most mégis minden porcikámmal gyűlöltem őket. A kósza gondolatától is émelyegtem. Az sem fájt volna jobban, ha puszta kézzel tépik le a szárnyaim, és letaszítanak. Mindezen átmentem volna Érte, ha kell, minden szó és jajveszékelés nélkül. Egek! Egy emberért, egy halandó emberért! Ha van olyan, hogy apró szilánkokra tört szív, hát akkor az enyém ilyen. Furamód ezek a darabok már csak gyűlölni képesek. Magamat győzködném, ahogy Mihrimah mondta? Kétlem. Már csak gyűlölni tudok, bujkálni és hagyni, had vigyen az ár. Így peregnek majd lassan a napok, a hetek, a hónapok és az évek, egymás után, szépen, szabályos rendben? Nem tudhatom, hisz nem látok a jövőbe, ami talán áldás is, belegondolva, hol is vagyok most. Ez a Föld. Ez nem olyan, mint a Mennyben, ez egy egészen más világ. Megijeszt, megbűvöl, felmelegít, elrejt. Csodálatos a maga nemében. És ez a hely az, ami a menedékemmé vált, én pedig korábban sosem gondoltam volna.
Csak álltam a temetőben, belefeledkezve a látványba, ami kissé összeszorította a szívem. Csak álltam mereven a hatalmas, hófehér márvány sírkő takarásában. Szigorú tekintetem nem éppen a zokogó lányon nyugtattam. Nem érdekelt. Tán ennyire lelketlen lennék, hogy hidegen hagynak mások érzései? Felettébb érdekes. Jobban változtam mint hittem volna... De nem volt kedvem ezen elmélkedni. Azt a lényt figyeltem, aki az emberleányzó lépteit vigyázta szüntelen, azt a lényt, aki szárnyakkal született, akiről tudtam, hogy szíve tisztasága páratlan és megváltoztathatatlan. Azt a lényt, aki történetesen az én egyetlen testvérem. Akit az Úr a Húgomnak teremtett. Más volt, mint legutóbb, mikor találkoztunk. Alig változott, de határozottan másnak láttam. Éreztem az erőt, mely felőle áradt. Mihrimah révbe ért, őrangyal vált belőle, ahogy annak lennie kellett. Milyen érzések kavarogtak bennem? Nem is tudom... Mihrimah iránti szeretetem semmit sem változott, sőt büszkeség töltött el, hogy nélkülem is elérte a célunkat, hogy egy napon mi vigyázzunk majd a ránk bízottakra. Én nem lehetek már őrangyal soha többé! Isten nem tenne velem kivételt, már nem bocsátana meg. Éreztem, hagytam magam megkísérteni a harag által, bántottam másokat, életeket tettem tönkre. Visszafordíthatatlant és megbocsáthatatlant tettem és ezt jól tudtam... Látva Mihrimah könnyeit, ettől szorult össze a szívem. Nem lenne szabad érintkeznünk. Rejtve kell maradnom. Tőle is éppúgy távol kell maradnom, mint... Egek, de rég nem ejtettem ki a nevét... Charles. Így hívták őt, aki romlásba döntötte a lelkem. Egyikük közelében sem lehettem volna, túl felkavaró lett volna. Mégis itt vagyok, Mihrimah oly közel. Tudtam, hogy mennyire is hiányzom neki. Kétségek között találtam magam egy pillanatra. De csupán egy jelentéktelen pillanat volt... Ismét meghagytam az érzelmeimnek az irányítást. Csupán pár pillanat és súlytalan, néma léptekkel az imát mormoló angyal mögé léptem. Tán megbántom majd, tán gyűlölni fog, ha meglátja, hogy nem változtam meg, de muszáj volt ezúttal beszélnem kell vele. Nem tudtam mit mondhatnék neki, de szinte éreztem a belső kényszert, aminek köszönhetően végül is jobb kezem óvatosan a vállára helyeztem.
- Az angyalok szemébe nem valók a könnyek. - suttogtam, de biztos voltam benne, hogy az első szóval ráismer a hangomra.

Hit! Életem kezdete óta ez az, ami életben tart, ami lelkesít és felemel, úgy mint semmi más! De miről is beszélek!? Ez az egyetlen dolog, amit ismerek az érzések terén, hűnek lenni, odaadónak, elkötelezettnek, szeretni valakit és bízni benne, szót fogadni.. Igen, az angyalok sorsa egyszerű, már-már alávetett dolog, Urunkhoz vagyunk lojálisak, hűek és elkötelezettek, az Ő szava mindenkor szent és sérthetetlen, ez most sincs másként, még, ha lelkemben csöppnyi kesernyés érzés is támad fel, amiért "veszekedett" a nővéremmel és kitiltotta méltó helyéről egy olyan ok miatt, amiről igazán nem tehet! A következmény nem volt szabályos és igazsággal teli, avagy jogos hisz, ha Ő is az Isten.. félve mondom ki, de szerintem mindenki hibázhat! Sosem kételkedtem benne, tudom, hogy amit tesz az helyes, csak a jót szolgálja és a döntései megkérdőjelezhetetlen igazságok, olyan dolgok, amikben nincs rossz szándék és, amik mögött pontos ok-okozat, miért és következmény áll, és most sem fordulok ellene, de olyan érzéseket kapni, amiket nem is tudunk uralni!? Miért éri ez meg neki!? Hogy lássa, milyenek is vagyunk valójában!? Ezzel felméri, hogy nem-e okozunk neki csalódást mint, ahogy azt az emberek példáján tapasztalta meg!? Ez egyszerre zseniális és ördögi, egyszerre jó és rossz, még ha tudom, hogy a világ nem is két feli! Nincs ilyen, úgy értem nem lehet azt mondani, hogy ez a valaki rossz, az a valaki meg jó! Mert sosem tudjuk mi is rejlik ott mélyen, mitől lett ilyen! Ez nehéz! Tudom, hogy általános hit, miszerint Ördög, Pokol és vasvilla, egyenlő a bűnnel, bűnhődéssel és a rosszal, gonosszal, a Menny, az Isten, a hit pedig a jóval, a jutalommal, a boldogsággal és a békével.. de nem, nem minden fekete és fehér, még ha ez is van beleégetve a kis agyunkba.. Az angyalok emberi értékekkel lettek kicsit felruházva, csak erőt kaptak ahhoz, hogy többnek lássuk őket, hogy többnek gondolhassuk, tekintsük vagy amit akarunk, hogy higgyünk bennük, ők csodával határosak.. valóban az egyetlen ilyen Isten, Ő maga a csoda! Nem tudok hinni az Ördögben, Luciferben, még ha ismerem is a történetet, kicsit szürreális az egész! Lucifer angyalból lett Ördög, legalábbis a Földön így emlegetik és Sátánt külön fajnak jelölik.. igen sokat lehet megtudni, ha odalent járunk én pedig megtettem, de most nem is ez a lényeg! Téves itt már minden! Angyal volt, hibázott és már is skatulyát kapott, egy jelzőt, szalagot, megbélyegezték.. Az ördög valójában egy melléknév, utalás az Ő rossz tettére, amiért fellázadt! Sátán pedig vallási kifejezés a rosszra csábító kísértésre, melyet a bukott angyalok fejedelme személyesít meg. Ő a lázadó, a bukott angyal, aki Isten és az emberiség ellensége. A kereszténység modern irányzatai szerint nem valóságos személy, hanem a szívünkben lakó gonoszság szimbóluma. Végső célja az emberiség testi, lelki elpusztítása.
A Biblia szerint ő személyesíti meg a Kísértőt, aki a rossz útra csábít. Legelső megjelenése ebben a Szentírásban az Ádámot és Évát bűn elkövetésére csábító kígyó képében jelenik meg. Azután más névváltozatokkal is találkozhatunk, a Bibliában gyakran nevezik Kísértőnek, a Gonosznak, e világ istenének, hazugságok atyjának, a sötétség avagy az ördögök fejedelmének is. Tehát fogalmak, jelzők és nem valós lények! Egyedül Lucifert illeti ez a két dolog, de a nővérem nem ekkora áruló! A Nővérem még, ha a tiltás ellenére is esett szerelembe, nem lett sem Nephilim, sem Bukott, ugyanis a vétsége még, csak nem is teljesedhetett ki, nem lettek utódai, teljességgel oktalan, amiért most nincs velem! Én meg itt dekkolhatok lent, bár én kértem a bizonyítást, de talán már kicsit bánom is, hiszen úgy érzem nem kell mit bizonyítanom, a nyilvánvaló az, hogy Heraph nem tett semmit, és elítélték ezért! Bár agyam másik fele, az acél keménységű, már-már szőrszálhasogató igazságosztó, az aki büntetne is csak azért, hogy még engedelmessebbnek látsszon Istene előtt, méltóbbnak tűnjön az Ő szeretetére, az most azt mondaná, nagyon is tévedek.. a nővérem igen is hibázott és megérdemelte azt, amit kapott.. de a szívem nem tudja ezt mondani, sosem tenné, mert jól tudom csak bántaná vele! Még is megesett, meg is tettem az utolsó találkozásunkkor Egyiptomban, kicsúsztak szavak a számon, amelyek nem kellettek volna és még, csak bocsánatot sem tudtam kérni miattuk, mert a szél szárnyán tova is repült, egyszerűen eltűnt, otthagyott engem merengni ebben a köztes állapotban, ebben az idegörlő, lelkifurdalásos és bűntudattal túlcsordult állapotban, amitől az agyam is megfájdult, amitől úgy viselkedtem mint még soha, és amitől megjártam mind a földi emberekhez és azoknak az angyalbéli kedveseikhez, mind a kitaszítottakhoz, mind a félvérekhez, mind a bukottakhoz, végül aztán az összetört szívűekhez tartozó utat, aztán pedig a Földre, az emberek közé mentem, hogy megtapasztaljam milyenek, és lássam, hogy az angyaloknak miként is kellene viselkedniük, aztán újra beszélhetünk! Hogy el kell kerülniük a bűnt, de ez megint csak a fekete és a fehér iróniája, amit nem szeretek és, amit hallani sem akarok, de muszáj, valahogy muszáj lesz felnyitnom Urunk szemét az igazságra még, ha azt is hitte, az az igazi amit tesz.. Igaz részben, de nem teljesen! Vannak dolgok, amiket nem tudunk és vannak olyanok is, amiket, ha csak saját magunk ki nem tapasztalunk, csak hallunk felőlük félvállról, nos azok rossz ítéleteket szülhetnek, elhamarkodott döntéseket, rossz bélyegzőket! Ezért kell most itt lennem, miközben a munkámat végzem, egy temetőben vagyok Salemben, egy irónikusan csengő angyal szobornál, s mialatt védendő alanyom az elhunyt szerettének sírjánál van, s imádkozik üdvösségéért, amit persze csak részben-részben hallok ki, addig én itt térdepelek, kezeim szorosan összekulcsolva magam előtt a térdemen, amit a földre vetettem, fejemet pedig felemeltem, lehunytam két szemem, így ülök most itt és fohászkodom fel a Mennynek, a Nővéremnek, talán meghallja, ebben reménykedem, de nem tudhatom biztosan.. Nem kellene találkoznunk, de én sosem adom fel, hogy megkeressem, vagy a reménységet, azt a pislákoló fényt, hogy újra lássam és öleljem! Mert nekem szükségem van rá! Nem is tudja mennyire! S amíg én fohászkodom, őrzött alanyom most is egy sírkőnél ücsörög és remeg, zokog az elvesztettéért, és én is így teszek, kitódul belőlem a könny és végigcsorog az arcomon, siratom a történteket, siratom a Nővéremet, siratom a világot is, félig bűnös lelkem most kegyelemért esedezik s kiált, s reméli, hisz benne, hogy megkapja, de nem azért mert megérdemli, hanem mert tudja, nincs oly bűn, melyet szeretett Istenünk ne bocsátana meg, s mindig van új esély, egy adomány, amellyel bebizonyíthatjuk, hogy érdemesek vagyunk..! Hogy mire!? Azt mindenkinek magának kell eldöntenie! -