Druidának születni kell. A természet ajándéka a rengeteg képesség. 6 évesen tapasztaltam meg ezt először. Esős nap volt, az eget szürkére szinezték a fellegek , amitől mindenki egy kicsit borongós volt. Akkor voltam elsős. Szeptember vége felé járhatott az idő, még citromsárgák voltak a levelek a fák sötétbarna ágain. A szüleim elfoglalt emberek voltak. Nem igazán étek rá velem foglalkozni, de ez nem igazán zavart engem sosem. Jól elvoltam magamban is. Volt egy öreg , fekete keverék kutyánk, aki valamilyen érthetetlen módon védelmébe fogadott és minden lépésemre vigyázott születésem óta. Aznap is elkísért az iskolába, ahogyan azt már hetek óta tette, lefeküdt a kapu melletti fa tövébe, hogy megvárjon. Tudta meddig kell velem jönnie. Azon a délutánon bent tartott az osztályfőnököm mert aggódott amiatt, hogy egyedül járok haza és hogy még nem látta a szüleimet. Néhány oerc beszélgetés után azonban hazaengedett.
A kapunál rengeteg gyerek gyűlt össze. Lányok sikoltoztak, a fiúk hangosan röhögtek. Összerándult a gyomrom és futni kezdtem. Ütötték , rúgták, téptép a szőrét, az a vén behemót pedig csak ugatott, de egyiket sem bántotta. Négy gyereket rántottam félre egyetlen mozdulattam és a legnagyobbnak nekimentem. Becsukott szemmel ütöttem kettőt. A második betalált és mindenki elhallgatott. Kinyitottam a szememet és a fiú több méternyit zuhant és a porban végezte. A gyerekcsoport egyszerre sikoltott fel és futottak el. Ezen a napon kezdtek el félni tőlem. Letérdeltem a félholt állat teste mellé és csak sírtam. Addig ismételgettem a nevét, hogy a kezem ragyogni kezdett, a sebek pedig összehúzódtam. Végigsimogattam az egész testét. Ő meg csak végignyalta az arcomat. A félelem burjánzó vírusként rohant végig az egész iskolán , így egy év után magántanuló lettem. Az időmet viszont leginkább hozzám hasonlókkal töltöttem ahelyett, hogy megpróbáltam volna beilleszkedni. Nem igazán éreztem, hogy közéjük kellene tartoznom.
A druidák kezdettől fogva szemmel tartottak, mint minden hozzám hasonlót, de egyszer sem avatkoztak közbe, hiszen jó irányba fejlődtem. Amint elég idős lettem ahhoz, hogy elhagyjam a családomat ezt meg is tettem. Kibéreltem egy kis bérházat, hogy legyen hova menekülnöm, de őszintén nem sok időt töltöttem ott. A rendre kellett ügyelnem és ez egy olyan feladat , amit nem lehet a tv előtt ülve elvégezni.
A munkám kifogástalan volt.
Két hete viszont megismertem valakit. Egy lányt, aki gyönyörűbb, mint bármelyik tünde, egy lányt, aki talán a világot is képes kiforgatni a lábaim alól. Succubus.